Videó: "A menekültek sem szeretnek szemétben élni"
Önkéntesek meséltek arról, hogyan próbálnak segíteni a pályaudvarokon táborozó menekülteknek.
Önkéntesek meséltek arról, hogyan próbálnak segíteni a pályaudvarokon táborozó menekülteknek.
A Helsinki Bizottságnak küldött válaszlevelében a MÁV tagadta, hogy lezárták volna a migránsokat szállító vagonokat, azt azonban elismerték, hogy munkatársaik helytelenül jártak el, amikor felárat és pótdíjat fizettettek a bevándorlókkal.
Sajtótájékoztatón ismertette a Helsinki Bizottság az új menekültügyi törvény legfőbb intézkedéseit. Mint közölték, ez az új szabályozás kiüresíti és lerombolja a menekültügy eddigi eredményeit, a kormány pedig sokszor a látszatra sem ad menekültügyben.
Az Amnesty International egyéves kutatássorozata kimutatta, hogy Orbán Viktor véleménye ellenére Görögország, Szerbia, Macedónia nem tekinthető biztonságos harmadik országnak a menekültek szempontjából. A nemzetközi jogvédő szervezet jelentése számos jogsértést tárt fel: verik, kirabolják, ok nélkül fogva tartják azokat a migránsokat is, akik menedékjogra jogosultak.
Az MSZP is mondani akart önnek valamit szombatra. Erre jutottak.
A Helsinki Bizottság szerint nincs olyan rendelkezés a Dublin III rendeletben, ami alapján felfüggeszthetnénk annak alkalmazását, Nagy Boldizsár nemzetközi jogász szerint pedig ez egész egyszerűen nem jogszerű lépés, és kötelezettségszegési eljárást vonhat maga után.
Hogyan dolgozná fel, ha leszerződik az államhoz, de a szolgálat alatt annyira megromlik az egészsége, hogy alkalmatlanná válik a munkavégzésre, közben a kormány belenyúl a törvénybe, és eltörli azt a nyugdíjat, amelyet még korábban garantált önnek? Az állam egyszer csak kiteszi a szűrét, és ott áll 42 évesen, munkanélküliként, társadalombiztosítási ellátás nélkül, az ígért járandóságot sem kapja meg, nehezére esik a járás, és valahogy ki kell húznia legalább 23 évet még, mire nyugdíjat kap. Tóth László esete.
Giró-Szász András szerint tavaly 35 ezer "gazdasági bevándorló" akart Magyarországra jönni, de őket nem kívánják befogadni. Giró-Szász szerint a Helsinki Bizottságnak nincs igaza, és nem háborús övezetekből érkeznek az emberek.
Aki nem ért egyet a nemzeti konzultáció manipulatív céljaival, az küldje vissza az ingyenesen feladható üres borítékot a kormánynak – erről kezd kampányt a Helsinki Bizottság civil szervezet.
A megváltozott nyugdíjszabályok miatt jelenleg egyetlen forintot sem kap az államtól Tóth László, aki 60 nap híján 25 évig szolgált a határőrségnél, illetve a rendőrségnél. A Helsinki Bizottság sajtóközleménye szerint előreláthatóan 57 éves koráig, azaz 2029-ig így marad ez a helyzet. A férfi most a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.
A miniszterelnök gratuláló levelet írt Kőszeg Ferencnek. Szerencse, hogy egy levél nem tud elpirulni.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen megállapította, hogy a BRFK hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg, amikor 2012-ben közlekedési okokra hivatkozva akarta megtiltani a melegfelvonulást.
A civil szervezetek kormányzati vegzálása miatt kiszáll a kormány által az ENSZ javaslatára összehívott Emberi Jogi Kerekasztalból a Magyar Helsinki Bizottság.
Egy átlagembernek jóformán egyáltalán nem kell tartania attól, hogy odalép hozzá az utcán a rendőr és igazoltatja. A Város Mindenkié és a Helsinki Bizottság kutatása szerint a hajléktalanokat viszont kéthavonta lekapcsolják még akkor is, ha nem csináltak semmit, csak állnak az ételosztásnál a sorban. Most az Egyenlő Bánásmód Hatóság elé vitték az ügyet. Abcúg a hvg.hu-n
Ha a rendőrök szakállas férfit látnak nagy zacskókkal, egyből igazoltatni kezdik, akkor is, ha szabálysértésnek még a közelébe sem jár. A hajléktalanok vegzálásának semmi köze nincs a bűnmegelőzéshez, és a Helsinki Bizottság kutatása szerint minden esetben jogszerűtlen.
A Fidesz frakciója legújabb közleményében már arról ír, hogy nem akarják megvárni, hogy "fegyveresen érkezzenek az illegális bevándorlók".
Nyilvános bocsánatkérést és egymillió forint sérelemdíjat kérnek a Fidesztől a bíróságon, miután a párt azt írta, a Helsinki Bizottság álcivil és a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesíti.
Nem számít "biztonságos harmadik országnak" az a három európai állam, ahová Orbán Viktor pénteki nyilatkozata szerint visszaküldené a Magyarországra érkező migránsokat. Görögországba egy 2011-es strasbourgi döntés óta maga Magyarország sem küld vissza menedékkérőket. Ha komolyan vennénk Orbán szavait, Magyarország csak szerbiai és Ukrajnából érkező migránsokat fogadhatna be – mondta a Helsinki Bizottság szakértője.
Köteles a rendőr elmondani a nevét, mielőtt igazoltat? Mi van, ha nincs nálunk személyi igazolvány? Elég, ha a barátaink igazolnak minket? Élhetünk-e panasszal valahol? A Helsinki Bizottság kvízéből kiderül, mi tehet a rendőr és mit tehet az igazoltatott személy.
Honnan érkezik a legtöbb bevándorló Magyarországra? Hány menekkérő kap évente menekültstátuszt Magyarországon? Tesztelje tudását!